A társadlomtudományokkal nem hobby szintem foglalkozó fiatal gyerekként sok minden jut eszembe ilyen dimenziójú megközelítésből nap mint nap. Vasárnap szüleimmel beszélgettem. Mi van a munkahelyen, fiam? Erre a kérdésre érkezett az alapértelmezett válasz: semmi. Aztán valahogy elmeséltem, mint szoktam általában, hogy az egyik kollega annyira dummkopf, hogy nem bír azon képességekkel, melyek lehetővé tennék az ülés-állás harmonikus váltogatását vagy éppen a beszéd és gondolkodás szimultán gyakorlását.

Édesapám elsőre azt vélelmezte, hogy túlzok, aztán előttem 27 évig nem hallott, új fejezetekkel kezdett hirtelen bővülni a családi legendárium. Az általam még nem érzékelt és átélt, "énelőttemi" időkből - amiket rendkívüli módon kedvelek egyéb iránt.

Édesapám és édesanyám mindketten mérnökök. Annak ellenére, hogy mindketten a  versenyszférában dolgoznak, hol másutt' kezdték volna a pályát, mint a megismerkedésük helyszínéül is szolgáló egyik szocilalista tervező vállalatnál, amire még én is jól emlékszem. Olyan volt az épület és a benne "dolgozók" (lévők, vegetálók ), mint itt. Ilyenkor érti meg az ember a saját bőrén okulva Hajnal István történelemszemléletét, miszerint a történelem az objektivációk sorából épül fel. Objektiválódhat egy eszme pl., ami testet ölt egy szoborban. Jelen esetben egy épületben. És elvont kategóriaként továbbviszi mind azt a miliőt és környezet, ami életre hívta.

Ez mind igaz a mi épületünkre is. Sőt! Itt a benne lévők köre sem változott, csak átalakult az idő múlásával. Megmaradt a megértést rendkívül segítő frizurák, ruhatárak, szókészletek és attitüdök halmaza is.

Most kimegyek ebédelni a szürkeállománnyal. Mind a hárman kimegyünk!

Rengeteg gondolat van bennem. Abba a hibába esni ua. semmiképpen sem szeretnék, hogy mindennek mélyebb értelmet és jelentőséget tulajdonítok.

Nem sokféle ember dolgozik itt. Hagyjuk ki mindebből a mi kis VIP szobánkat, akik egy kivétellel kicsit megpihenni érkeztek ezen számunkra új világba.

Van itt kisnyugdíjas küllemmel bíró nemtommiből rengeteg. Ezek vannak a legtöbben. Javarészt semmit sem csinálnak. Tényleg semmit. Azt mondatja velem valami, hogy ez tényleg vsz. az a szint, hogy ilyen régi TSZ és Tanács Funkcik nejei meg menyei lehetnek. A lojalitás, meg a klientúra beágyazottsága ebben az épületben ezen magasságban jelenik meg. Ez tényleg egy zárvány. Szóval ez valami olyasmi, mit amikor a Magyar Vándorban a hét vezér lekési a Honfoglalást és elindulnak megkeresni a Hatszázezermagyart.

Itt felejtették ezeket és azokat akik bírnak azzal a lehetőséggel, hogy re-alkalmazzák őket. Ők meg re-alkalmazkodtak megint a felfoghatatlanhoz.

Van aztán itt a tróger-hivatalos ügyekben is viccesnekgondoltEmailcímenlevelező-álértelmiségi-pumuklihajú-föld szinű és szagú-egyfolytában dohányzó-eddigi életében semmi hasznosat nem csináló-államcsecsénélősködő: KUTATÓ. Javarészt 40 kg körül mozognak ezek a példányok. Számlakönyvvel 40,5.

Van a pályakezdő réteg. Meg a néhány éve dolgozó fiatal. Ezek jók. Csak ezek meg belekomformizálódnak meg beleszocializálódnak ebbe "dologba", aztán majd elkezdenek presszóba járni.

Van a nagyon okos lényekből is. Abból nincsen sok, de van. Az nagyon üdítő. Oda szoktam menekülni.

Olyan perverz összetétele van itt kiragadva kis hazánk társadalmának egy épületen belül, hogy tuti, hogy, ha ez így mondjuk egy faluban létezne, az kihalna egy éven belül, vagy megennék a medvék. Igen, ez annyira abszurd, mint ez itt. Éppen ezért biztos, hogy egy olyan medve enné meg ezeket, aki valahonnan Csíkból jött ide az M3-as belső sávjában csak senki nem vette észre.