administration chaos

Ma reggel a lehető legnagyobb harmóniában, nyugodtan indultam a hivatalba. Kipihentem magam hétvégn és megint sikerült visszazökkentenem magam a megszokott kerékvágásba. Rengeteget olvastam, írtam. Pénteken azért elhajlottam kicsit de épp, hogy csak ne törjek meg.

A Levente itt mellettem minden esélyét elveszi annak, hogy jól tudjam érezni magam. Olyan kegyetlen módon nem képes a normális emberi viselkedés és konvenciók betartására, hogy nehezen sorolható az emberszbásúak közé. Úgy pörgeti az egeren a gombot, hogy megőőőőrülök tőőőle. Nem azért, mert gyorsan olvas.

Nem is írom le a szokásait.

Megint olyan kezdeményezésekkel és ötletekkel jött be a Nő, hogy nem hinné el nekem senki.

A Leventét meg megszólította Tiger. Megsajnálta, nem tom.

Múlt pénteken olyan buliba voltam hivatalos, ahol volt egy csomó gyúrós állat. Többet ismerek is. Köszönnek, működika beszédközpontjuk, tudnak mozogni és biztos, hogy még sok egyéb értékkel is bírnak, amiket idáig nem volt alkalmam feltérképeznem - igaz: nem is nagyon próbáltam. Mér próbáltam volna mondjuk? Amikor egy agyvákuum után a munkahelyemen lejutok gyúrni már nincs erőm ehhez is.

Szóval ebben a buliban volt egy csomó olyan lény, akik táncoltak a brakombrakomra. Aztán olyan is volt, hogy csajjal táncoltak. Ez már nem tartott túl sokáig, mert a kávézó, ahol nyomtuk néhány tükörrel csinosodott, ami egyből rabul ejtette ezeket a csávókat, akik ha meglátták megukat a tükörben egyből elkezdtek magukat nézve denszelni. Ez olyan furi volt.

A bejegyzés lényege, hogy ezen egyedek tisztában vannak súlyukkal, rájuk jellemző és adott paramétereikkel. És ennek megfelelően viselkednek. Egy cicamica például csak a zsírégetésről akrt beszélgetni, ki...szott idegesítő hangfekvésen, furán álló cicerókkal. Többünket is fárasztotta, de nem akart hozzászólni semmi olyanhoz, amihez mindenki számára egyértelmű módon nyilván nem is kellett volna neki. Semmi politika, komolyabb dolog.

És ez sokkal de sokkal jobb mintha azt csinálná amit a kis munkatársak. Pedig azok közül elvileg végeztek is több helyen(!). De nem kellett volna. Valószínűleg. Mert vmi olyan story van mögöttük, ami miatt nyilván "kitörökmagamból" érzés hatására ki is törnek, Pedig jobb lett volna, ha az a csepeli munkás nem iratja be a lányát komolyabb helyre. Vagy várt volna 30 évet a felemelkedés kényszerével, mert akkor nem egy ugyanolyan fazon ejtette volna el építőtáborban, mint ő, és akkor valami keveredés vagy "minőségesedés" elkezdődhetett volna.

Így meg...itt "dummolnak" egész nap kemotoxizálják a környezetüket.

Az emberek itt elfelejtették a normális viselkedés alapvető ingereit. Kérdezel - nem válaszol. Mondasz valamit - visszakérdez.

Nem kéne bambulnia-bambul. Nem kéne itt lennie - itt vannnnn. Azt hiszi, hogy nem buta -  mivel tudja ezt gondolni? 

Hosszabb távon ez olyan lehet, mint egy átváltoztató-show: betesznek ide normálisan vagy félnormálisan és tuti, hogy nem fogsz jól kinézni, amikor kikerülsz innen.

Amikor idekerültem öltönyben jöttem. Megkérdezték: honnan jövök? Mondom nem honnan, hanem hová! Mondom jöttem ide. Ezt nem tudták értelmezni. Másik mátrix. Én ilyenekkel például még mindig küzdök. Ebből nem szabad engedni, mert akkor te is "metamorfiumizálódsz". Én felöltözök rendesen. Meg a két kis pajtásom is az irodából. Jó, ez nyilván nem csak a nemjövökotthonkábaéletérzés elleni tiltakozás, hanem mélyebb dolog...de akkor is...könyörgöm. A másik lény az irodából az olyan mindig mint most. Most meg olyan, hogy nem is írom le. A másik hölgy meg minden reggel olyan cuccban mászik le az uborkafának támasztott létráról mint a Anci a Família Kft-ből. Mi meg mindig eddig vagyunk.

Na pusssz.

A társadlomtudományokkal nem hobby szintem foglalkozó fiatal gyerekként sok minden jut eszembe ilyen dimenziójú megközelítésből nap mint nap. Vasárnap szüleimmel beszélgettem. Mi van a munkahelyen, fiam? Erre a kérdésre érkezett az alapértelmezett válasz: semmi. Aztán valahogy elmeséltem, mint szoktam általában, hogy az egyik kollega annyira dummkopf, hogy nem bír azon képességekkel, melyek lehetővé tennék az ülés-állás harmonikus váltogatását vagy éppen a beszéd és gondolkodás szimultán gyakorlását.

Édesapám elsőre azt vélelmezte, hogy túlzok, aztán előttem 27 évig nem hallott, új fejezetekkel kezdett hirtelen bővülni a családi legendárium. Az általam még nem érzékelt és átélt, "énelőttemi" időkből - amiket rendkívüli módon kedvelek egyéb iránt.

Édesapám és édesanyám mindketten mérnökök. Annak ellenére, hogy mindketten a  versenyszférában dolgoznak, hol másutt' kezdték volna a pályát, mint a megismerkedésük helyszínéül is szolgáló egyik szocilalista tervező vállalatnál, amire még én is jól emlékszem. Olyan volt az épület és a benne "dolgozók" (lévők, vegetálók ), mint itt. Ilyenkor érti meg az ember a saját bőrén okulva Hajnal István történelemszemléletét, miszerint a történelem az objektivációk sorából épül fel. Objektiválódhat egy eszme pl., ami testet ölt egy szoborban. Jelen esetben egy épületben. És elvont kategóriaként továbbviszi mind azt a miliőt és környezet, ami életre hívta.

Ez mind igaz a mi épületünkre is. Sőt! Itt a benne lévők köre sem változott, csak átalakult az idő múlásával. Megmaradt a megértést rendkívül segítő frizurák, ruhatárak, szókészletek és attitüdök halmaza is.

Most kimegyek ebédelni a szürkeállománnyal. Mind a hárman kimegyünk!

Rengeteg gondolat van bennem. Abba a hibába esni ua. semmiképpen sem szeretnék, hogy mindennek mélyebb értelmet és jelentőséget tulajdonítok.

Nem sokféle ember dolgozik itt. Hagyjuk ki mindebből a mi kis VIP szobánkat, akik egy kivétellel kicsit megpihenni érkeztek ezen számunkra új világba.

Van itt kisnyugdíjas küllemmel bíró nemtommiből rengeteg. Ezek vannak a legtöbben. Javarészt semmit sem csinálnak. Tényleg semmit. Azt mondatja velem valami, hogy ez tényleg vsz. az a szint, hogy ilyen régi TSZ és Tanács Funkcik nejei meg menyei lehetnek. A lojalitás, meg a klientúra beágyazottsága ebben az épületben ezen magasságban jelenik meg. Ez tényleg egy zárvány. Szóval ez valami olyasmi, mit amikor a Magyar Vándorban a hét vezér lekési a Honfoglalást és elindulnak megkeresni a Hatszázezermagyart.

Itt felejtették ezeket és azokat akik bírnak azzal a lehetőséggel, hogy re-alkalmazzák őket. Ők meg re-alkalmazkodtak megint a felfoghatatlanhoz.

Van aztán itt a tróger-hivatalos ügyekben is viccesnekgondoltEmailcímenlevelező-álértelmiségi-pumuklihajú-föld szinű és szagú-egyfolytában dohányzó-eddigi életében semmi hasznosat nem csináló-államcsecsénélősködő: KUTATÓ. Javarészt 40 kg körül mozognak ezek a példányok. Számlakönyvvel 40,5.

Van a pályakezdő réteg. Meg a néhány éve dolgozó fiatal. Ezek jók. Csak ezek meg belekomformizálódnak meg beleszocializálódnak ebbe "dologba", aztán majd elkezdenek presszóba járni.

Van a nagyon okos lényekből is. Abból nincsen sok, de van. Az nagyon üdítő. Oda szoktam menekülni.

Olyan perverz összetétele van itt kiragadva kis hazánk társadalmának egy épületen belül, hogy tuti, hogy, ha ez így mondjuk egy faluban létezne, az kihalna egy éven belül, vagy megennék a medvék. Igen, ez annyira abszurd, mint ez itt. Éppen ezért biztos, hogy egy olyan medve enné meg ezeket, aki valahonnan Csíkból jött ide az M3-as belső sávjában csak senki nem vette észre.

Most éppen vasárnap van. Olyan érzés van bennem, hogy nyugalom és harmónia vesz körül. Meg sem fordul a fejemben, hogy 24 óra múlva már bőven elszenvedője leszek annak a miliőnek, amit alulszocializált ám mégis valami oknál fogva "edukacionalizált" kollégáim alakítanak ki a hétfő-péntek intervallumban mikrokörnyezetemként.

Ez a két kép, ez a két világ szöges ellentétben áll egymással. Az jár a fejemben, hogy vajh' ezen példányok milyen hangulatban, milyen dolgokkal foglalaltoskodva töltik ezt a számomra egyre nagyobb értékkel bíró, csodálatos két napot?! Tudják egyáltalán, hogy hétvége van? Lehet, hogy csalódottan fodulnak vissza szombaton és vasárnap is a bezárt irodaépület elől? És lehet, hogy csak nem mernek szólni hétfőn, hogy megint az történt velük az elmúlt két napban, hogy nem tudtak bejönni? Lehet, hogy két hősünk egymással találkozik ilyenkor a kapu előtt és dühükben megisznak valahol valamit és dühöngenek, hogy "Mindig ez van Levikém!Rendszerint 5 perc különbséggel egymás után mi vagyunk az elsők akik felveszik a munkát. A másik 3 az irodából mindig utánunk jön. És most meg ez. Mindig csak ez. Senki. Ebben a két napban meg senki nem jön! Áhh" És Levente valószínűleg diadalittasan felnyerít és örül, hogy felettese minden esetben olyan de ollyan jó érzékkel képes a dolgok lényegének egyszerű megragadására.

Vagy nincs is hétvége? Vagy én vagyok hülye? Vagy lehet, hogy én vagyok másik mátrixban? Altzheimerem van vagy csak olyan néha mintha az lenne?

Egy pillanatra eszembe jutott az emeletre felszűrődő isteni ebéd illatának hatására, hogy végül is, azért jó, hogy írjuk ezt a welove-ot, mert amig ezeket meg tudjuk fogalmazni addig tisztában vagyunk azzal, hogy tudunk fogalmazni. Amíg tudunk fogalmazni addig meg nagy baj nincsen. Mert pédául náluk meg biztos, hogy nagy a baj és ők meg nem tudnak fogalmazni. Alkalmazom tehát az oda-vissza indukcióból levezetett deduktív folyamatészleléseket vasárnap. Egy nap tehát felépítette az agyműködésemet.

Holnap megint bemegyek a másik számrendszerbe. Hárman megyünk be kettőjük közé.

A mai napon Homoko azzal a javaslattal állt elő, hogy egy jelentéktelen kiadvány jelentéktelen bevezetőjét megírhatom akár én is. Az irányadó tanácsokat a megírás módjára vonatkozóan lesütött fejjel a monitort bámulva kellett elszenvednem. A harmadik mondatra még naiv egyetemista koromban két talppal rúgtam volna arcón bárkit:" Én a múltkor úgy írtam előszót, hogy kinyitottam egy másik előszót és..hát...szóval nem akartam másolni azért...ezért abban a szövegben kimásoltam a szép szavakat, azokat leírtam egy külön lapra és azokból csináltam újat, úgy---hogy azokat mindet beleírtam, mert az olyan kedves és  megható volt...szóval javaslom neked, hogy te is így írj előszót" - Most azonban az életemben 10 négyzetméteren és napi 8 órában hirtelen belopakodó hierarchia miatt hibernált maradtam és elkezdtem írni az introdukciót saját, szép szavaimmal. Folyt.köv.

szót szót követett
és végül előkerült egy puska
emlékszik vissza az egykori projektvezető
Tiger hozzátette: " elvesztettük a kontrollt az események felett. Superbee nem bírta tovább a meghívó ügyében elviselhetetlenné kummulálódott feszültséget és egy körbepörgőrúgással kiosztotta áldozatát, A Nőt, akinek pedig szintén van rutinja a keleti harcművészetekben.


TiGer hozzátette, hogy a belső irodában is akkora lett az izgalom, hogy "nem tudtam megfékezni a munkatársamat, aki személyiségének legőrzöttebb karmáját kidomborítva bevette a nagytigrist, a közigazgatásban kiérlelt harcieszközt, amivel 43szor pofozta fel Leventét - azóta állandó kabalafigurája egy feminin magazinnak -, aki ennek hatására úgy elbambult, hogy hirtelenjében az összes folyó irodaszerrendelést abszolválta.

Pamacs a stressztől felüvöltött, mint egy sarkiróka és Áki divatballonkabátja alól kirántotta a puskát, amiről még a régi időkből emlékezett, hogy ott leledzik.